A szamizdat-költő

 

A versen kívül nincsen életem:
a vers vagyok.
(Vagyok, mit érdekelne)

Petri György. Van e, ki e nevet ma ismeri? Csak remélni tudom. Nagyszerű ember volt, sok tekintetben Krassóhoz hasonlítom magamban, így utólag. Sajnos, nem nevezhettem barátomnak, csak pár alkalommal találkoztunk, társaságban, és csak kétszer beszélgettünk el hosszasabban. De nagyon szerettem azt a keveset is, amit megismerhettem Belőle, és persze akkoriban kívülről tudtam több versét is. 1989-ig hivatalosan csupán két kötete jelenhetett meg (Magyarázatok M. számára, Körülírt zuhanás). A többit szamizdat-kiadásban olvashatta csak a Nagyérdemű. Az ő kötete volt az első, magyar költő által jegyzett verseskönyv, amely csak ilyen formában juthatott el az olvasókig.

Petri tehát olyan merész lépésre szánta el magát, ami akkoriban csaknem egyedülálló volt irodalmi körökben: a cenzúra és az öncenzúra külső és belső kényszerei helyett választotta a szamizdat-megjelenést. Az Örökhétfő című kötettel még próbálkozott hivatalos úton is: az 1977 és 1979 között írott versekkel felkereste korábbi két kötetének gondozóját, a Szépirodalmi Kiadót, amelynek igazgatója a száztizenkilenc versből harmincötöt tartott megjelentethetőnek. Indokai nyíltan is politikaiak voltak, az akkori cenzúrára hivatkozott. Petri azonban ilyen méretű csonkításba nem egyezett bele, mert bár hajlandó lett volna bizonyos kompromisszumokra, a kiadó ajánlatát „feltétel nélküli diktátumnak” tekintette, mint ahogyan az is volt.

P1130314

Petri György: Széljegyzet egy vitához

(részlet)

Ha a seggünkbe nem csizmával rúgtak,

azt tiszteltük volt liberalizmusnak;

ha virágnyelven küldtek el a francba:

a Repression átment Toleranz-ba.

Túl az Oderán, innen az Uralon

szerveződik a rémönuralom,

a trafikokban rágógumibot-

prefogyasztói világállapot.

S mert mindez csak kritikailag tetszik,

tituláljuk kommunának a kreclit?

S ezentúl kritikailag kúrunk,

míg tűri személytelen kult-Úrunk?

Az Örökhétfő így lett 1981-ben az első hazai szamizdat verseskötet, amelyet az 1985-ben megjelent Azt hiszik követett. Petrit szigorúan büntették ezért a döntéséért, 1975-től egészen 1989-ig silentiummal sújtották. Ő azonban tudatosan vállalta, hogy az ígéretes kezdetek után kiszorul a hivatalos magyar költészetből, és ezt később sem bánta meg. Sokat köszönhet neki az utókor: cenzúrázatlanul kiadott versei rehabilitálták a politikai költészet műfaját, amelynek olyan képviselői voltak a múltban, mint Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Ady vagy József Attila, de amely 1948 után hiteltelenné vagy inkább nemlétezővé vált a költők behódolása, ill. hallgatása miatt. Másrészt megmutatta, hogy létezik más út is egy művész számára, nem csak az öncenzúra vagy a hallgatás, és ezzel sokaknak morális tartást és talán némi bátorságot is adott…

 

Mentálhigiénia

 

„Ne szólj szám, nem fáj fejem.”

De akkor meg minek

A fej, a száj?

 

Petri György tehát a teljes művészi szabadságot választotta, amiért megfizetett ugyan, de alighanem így maradhatott gerinces, autonóm személyiség. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy aki aláveti magát a cenzúrának, abban az öncenzúra (amit ő igen találóan „rémönuralomnak” nevezett) olyan rombolást végez, amit nem lehet jó lelkiismerettel vállalni. Ahogyan ő maga vallott erről akkoriban:

 


 „A profivá válás elkerülhetetlen következménye, hogy az ember önkéntelenül háttérbe szorítja azokat az elképzeléseket, amik nem publikálhatók. Egy bizonyos idő után már nem is tudja az ember felmérni, hogy mekkora pusztítást végzett fejében az öncenzúra.”

 

Posted in Egyéb

Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették

A szamizdat a szocializmus idején - Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől -, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna.

A Nyugat.hu blogját Kocsis Péter jegyzi, aki maga is publikált ilyen kiadványokban, és aki apró mozaikkockák segítségével próbálja újra összerakni azt az 1989 előtti világot, amikor nem volt könnyű ellenzékinek lenni, néhány tucatnyian mégis úgy érezték, érdemes…

Kommentek

    Mi ez?

    A szamizdat a szocializmus idején - Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől -, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna.

    A Nyugat.hu legfrissebb blogját Kocsis Péter jegyzi, aki maga is publikált ilyen kiadványokban, és aki apró mozaikkockák segítségével próbálja újra összerakni azt az 1989 előtti világot, amikor nem volt könnyű ellenzékinek lenni, néhány tucatnyian mégis úgy érezték, érdemes…

    Legutóbbi hozzászólások

      Kategóriák