…és a mindennapi cirkuszt adjátok meg nekünk.
Igen, alighanem ennyi elég lesz.
Ahogyan elég volt a Kádár-féle gulyáskommunizmus is, pedig ahhoz még nem volt vasárnapi pláza.
Mi, magyarok, beérjük ennyivel. Lényeg, hogy vasárnap is költhetjük a pénzt (vagy ott ülhetünk a pénztárgépeknél), mert az olyan jó érzés, ennyire szabadnak lenni.
Vasárnapi piknikünket add meg nekünk… (forrás: nlcafe.hu)
Nagyon taktikus dolog, bár nem tudom, szándékosan csinálják e – belőnek a köz tudatába pár abszurd projektet (net-adó, vasárnapi boltbezárás), kicsit hagyják érlelődni, mint elvtársék a magyar narancsot, aztán ha túl savanyúnak bizonyul és még némi ellenállás is mutatkozik, nagylelkűen visszavonják, úgy beállítva, hogy lám, még ez is az ő érdemük. Hiszen megmondták előre: ők a kompromisszumok kormánya lesznek.
És a nép ujjong! Nincs netadó, nem kell szikkadt kenyeret rágcsálni vasárnaponta. Ez kellett, nem? Lám, megvolt a cirkusz, és a kenyérhéj is ropogós lesz ismét minden vasárnap, ha pártunk és kormányunk úgy akarja! Mindenki azt kapja, amit megérdemel, az ellenzék büszkén csámcsogva jelenti be, hogy „győztünk!”, a kormány meg dörzsöli a markát, hiszen tudja, ki is a valódi nyertese ezeknek a színjátékoknak.
Nem vagyok biztos abban, hogy ez a vasárnapi csiki-csuki valóban olyan fontos kérdés lett volna, már ha tényleg felteszik – azért nem ördögtől való, tudjuk ezt egy régi történetből is, ha van egy nap a héten, amikor mindenki megpihenhet. Hozzá lehetett volna szokni, azt gondolom. Legfeljebb plázaláz helyett kirándult volna a család.
Mindegy, pipa, hatalmas győzelem volt, mondjuk sokat is tettünk érte.
A szerdai dolog egy kicsit más – ott valóban van tét. Például az egész oktatási rendszer, azaz patetikusan megfogalmazva, sok szempontból Magyarország jövője.
forrás: index.hu
És persze itt van még az egészségügy haldoklása, a földeladások csaknem áttekinthetetlen mocska, a kultúra lassú, de biztos elsüllyesztése, meg hát ez az egész maffia-állam, amihez bezzeg sikerült egész hamar hozzászoknia a magyarnak.
Szóval én nem ünnepelném annyira ezt a vasárnappal kapcsolatos „győzelmet”, pláne nem örvendeznék annak, ha az efölötti mámorban megfeledkeznénk arról, hogy szerdán viszont valóban egy tétmérkőzés fontos pillanatai következnek. Erre kellene inkább koncentrálni, tudják, az a bizonyos szolidaritás, mert ha akadt az elmúlt években valamirevaló akció a kétharmad ellen, akkor ez egészen biztosan az lehet. Meglátjuk, mi lesz belőle… Mi marad belőlünk.
Kommentek