NENYI – az első újkori szamizdat-forrás

Ki emlékszik még erre az irományra? Az őrület első jele volt pedig… Aki tudott olvasni a sorok között, az már érezte, hogy itt valami baj lesz. Hogy ez a fülkeforradalom nem mindenkié. Aztán jött a rovásírásos változat, valamint egy igazi „szamizdat-variáció”, amolyan Újévi üdvözletként, még 2011-ben, ismeretlen szerzőtől. Benne van minden, ami manapság hiányzik: humor, cinizmus, és persze bátorság. Akkoriban nem közölték sehol, magánúton terjedt csupán, kézről-kézre, mailről-mailre. Majdnem, mint anno a szamizdatok. Hogy miért került ebbe a blogba? Elsősorban azért, hogy megértsék: ma sem kellene sok ahhoz, hogy nevetni tudjunk. Rajtuk, magunkon. Akkor is, ha nehezünkre esik, egyre inkább.

nenyi

rovassal

Polifikai_Nyalatkozat_kicsi

Posted in Egyéb

Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették

A szamizdat a szocializmus idején - Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől -, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna.

A Nyugat.hu blogját Kocsis Péter jegyzi, aki maga is publikált ilyen kiadványokban, és aki apró mozaikkockák segítségével próbálja újra összerakni azt az 1989 előtti világot, amikor nem volt könnyű ellenzékinek lenni, néhány tucatnyian mégis úgy érezték, érdemes…

Kommentek

    Mi ez?

    A szamizdat a szocializmus idején - Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől -, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna.

    A Nyugat.hu legfrissebb blogját Kocsis Péter jegyzi, aki maga is publikált ilyen kiadványokban, és aki apró mozaikkockák segítségével próbálja újra összerakni azt az 1989 előtti világot, amikor nem volt könnyű ellenzékinek lenni, néhány tucatnyian mégis úgy érezték, érdemes…

    Legutóbbi hozzászólások

      Kategóriák