Akkor hát folytassuk az egyszer már abbahagyott szamizdat-blogot, mert úgy látszik, ilyen időket élünk Immár nem a múlttal foglalkozunk (csak), hanem a jelennel (is). Mi mással kezdhetnénk, mint a pedagógusokkal. Március idusán Pukli úr jól megkeverte a paklit, és kiosztotta a lapokat. De mennyire vehetjük komolyan az általa képviselt indokokat és indulatokat?
Kezdjük a kételyekkel, sokak optimizmusa ellenében. Mire való volt ez a nyolcnapos határidő? Tényleg azt gondolhatta a zuglói iskolaigazgató, hogy 192 óra alatt majd megváltozik Orbán és Áder agyműködése? Aligha. Provokáció lett volna? Nem hinném. Lehet, hogy rossz a megérzésem, de mást sejtek a határidő mögött. Reményt – egy olyan dologban, amelyre a mai magyar társadalom nagyjából alkalmatlan. A szolidaritásban.
A fenti képekhez: A hasonlóság megtévesztő – a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Egy közösségi érzést nem lehet lekoppintani. Vagy megvan a társadalomban, vagy nincs. Vagy létrejön, vagy nem.
Hogy érthetőbbé tegyem a dolgot: a hasonló nevű lengyel szakszervezeti mozgalom anno nem kis forradalmat kavart, ha nem is győzött azonnal. 1989-ben pedig Csehszlovákia fővárosában, Prágában november 17-én a diákok vonultak az utcára, és az ő megveretésük váltotta ki az összefogás példátlan hullámát, aminek következménye az akkori kommunista rendszer bukása lett. De minek köszönhetően? A szolidaritásnak. Másnap a diákokhoz csatlakoztak a színészek (azonnali sztrájkok a színházakban, értik, a színházakban), aztán az iskolai tanárok, majd szép lassan a társadalom csaknem minden rétegének képviselői. És innen egyenes út vezetett az akkori hatalmi rendszer bukásához. Hiába volt a kezdeti arrogancia és lenézés, hiába a kommunista hatalom által birtokolt média általi agymosó fikázása a „nevetséges” és „ostoba” gyerekeknek, értelmiségieknek. Hiába volt minden: egyik napról a másikra, fokozatosan, de fellázadt az egész ország, és a hatalom által „viccnek” minősített tüntetések és sztrájkok megállíthatatlanul terjedtek tovább. Decemberben már az akkori miniszterelnök, Milos Jakeš beszédeit mutatták a Vencel-téri kivetítők, és Prága népe ott nevetett felszabadultan az akkori vezető ostobaságain.
Na, ez az, ami nálunk hiányzik – a felszabadultság, a humor, és mindenek előtt a szolidaritás. Eltelt a nyolc nap, megvolt a polgári engedetlenség, de valahogy nem látom az összefogást, az együttérzést, a csatlakozó lelkesedést. Bárcsak tévednék, és a következő meghirdetett akciókig változna a helyzet – én lennék a legboldogabb, ha így lenne.
Magyarországon manapság történhet bármi, a lényeg nem változik. Van egy tábor, amelynek élén egy nagyjából elmebeteg ember vizionál, és akit a hívek vakon követnek mindenhová. És a valóság elől menekülő vezérnek vannak elvtelen és embertelen talpnyalói, akik elhitetik vele és fanatikusaival, hogy mindez így rendben is van. És van egy „ellenzék”, amely példátlan pofátlansággal demokratikusnak nevezi magát, és amelyik úgy, ahogy van, tehetetlen és béna és ostoba. Van klubjuk, rádiójuk, mindez együtt is, persze telis-teli régi jó elvtársakkal, ez az igazság, minek szépítsük. Most ők a „demokrácia védőbástyái”, ami azért elég szánalmas. És rajtuk kívül ott a nép, az istenadta, amelyhez képest a birka önzetlen és összetartó és éles elméjű fajta. Nagyjából ennyi. No meg a taxisok, akiket nem lehet überelni. És voltak a netimádók, nem is kevesen, most pedig itt jelentkeznek a pedagógusok. Szolidaritásra várva. De a végén, úgy tűnik, ez mindig elmarad, és tort ül az önzés, a közöny, a patópálos magyarkodás.
Mihez kezdünk mindezzel? Alkalom volt elég, de úgy tűnik, minden kevés ahhoz, hogy tudomásul vegyük: ha nem akarjuk, hogy továbbra is beteg elmék és elvtelen talpnyalók vezessék (félre) az országot, kellene valami kis szolidaritás. Mert a történelem során többször is bebizonyosodott már, hogy anélkül nem megyünk semmire. Mondjuk az sem ártana, ha a nagy magyar ködben feltűnne valaki, akinek személye hitelesnek mondható, és aki képes lehet elindítani valamerre azokat, akik hajlandóak még közösen tenni valamit a valóban demokratikus Magyarország helyreállítása érdekében.
Kommentek