…aki – reméljük – ugyancsak demokrata. Így, minden jelző nélkül. Lehet tehát polgári demokrata, kereszténydemokrata, szociáldemokrata, sőt akár népi demokrata is, aminthogy szerény lapunkban is szót kaphatnak mindezeknek az irányzatoknak a hívei, illetve eszméi. A demokráciának azt a pluralizmusát szeretnénk képviselni és érvényre juttatni ezeken az oldalakon, aminek a megvalósulását a politikai életben is szívesen látnók, és amiért munkálkodni kívánunk. /…/ Amíg ezeket korlátozzák Magyarországon, amíg egyetlen párt és azon belül is egy szűk csoport sajátítja ki magának a helyes álláspont monopóliumát, addig az eszmei viták mellett legalább oly fontosnak tartjuk a különböző árnyalatú demokraták álláspontjának eszmei közösségét.”
Nem csigázom tovább az Olvasó kíváncsiságát: természetesen nem a manapság mindenki által ismert lapból valók az idézetek, hanem az 1986 és 1991 között létező Demokrata című havilap első számából, melynek főszerkesztője és lelke Nagy Jenő filozófus volt. Kedves, szerény, mégis határozott és meglehetősen önálló véleménnyel rendelkező fiatalembernek ismertem meg, aki szívvel-lélekkel készítette pár segítővel ezt a „családi vállalkozást”, és vett részt aktívan a szamizdat-kultúra terjesztésében. Beszélgetéseink során abban is egyetértettünk, hogy a demokratikus ellenzék gyakran afféle elefántcsont-toronyban érzi magát, ahonnan paternalista módon tekint le az emberekre. Magam is hasonló véleményt hangoztattam második szamizdat-publikációmban (Kör-kérdés, Hírmondó, 1985/2), amelyről más alkalommal lesz még szó.
Nagy Jenő neve felbukkan már az AB független kiadó esetében, majd később az ABC kiadónak egyértelműen vezető alakja. Kedveltem őt, mivel magam is visszahúzódóbb típus voltam, és többször is beszélgettünk arról, hogy az elitizmus aligha tesz jót az ellenzékiség terjedésének. A rendszerváltásnak nevezett időszak utáni tevékenységéről és visszaemlékezéseiről olvashatnak az interneten, megváltozott ő is, és nem tisztem megítélni, hogy ez előnyére vagy hátrányára vált. Én mindig mint egy kellemes, visszahúzódó viselkedésű, de határozott véleményű beszélgetőtársra fogok emlékezni rá. Lehet, hogy csak én láttam ilyennek. Annak idején sajnáltam, hogy a politikából történő kiábrándulásom során elvesztettem vele a kapcsolatot.
Végül lazításként két korabeli, kesernyés vicc a Nagy Jenő-féle Demokrata első számából:
Bevetés után
– No, mi volt a Batthyány téren?
– Seemi különös, összeverődött néhány fő…
Bukaresti jelentés
– Mi a három legfontosabb román szó?
– ?
– Secu – ez az, ami mindenütt jelen van. Nucu – ez az, ami sehol sincs. Nicu – ez az, ami meg nem ott van, ahol lennie kellene.
P.S. Nagy Jenővel kapcsolatban mindenképpen érdemes elolvasni az 1991-ben készített interjút, amelyhez én csak annyit tennék hozzá, hogy bár jó néhány dologban egyetértettünk a nyolcvanas évek közepén, és az interjú is tartalmaz sok olyan tényt, amelyek kevéssé ismertek ma már, ám ebben a vallomásában jócskán érezhetőek bizonyos sérelmek. Sőt ferdítések, egyoldalú magyarázatok is szép számmal akadnak benne. Ám még így is azt gondolom, hogy az egykori szamizdatosok és ellenzékiek közül messze nem ő változott a legrosszabb irányba. Ez persze csupán magánvélemény…
Kommentek