Gyöngéd gyávaság – 100 éve született Bohumil Hrabal

Múltkor a cenzúrával és az öncenzúrával foglalkoztam – most pedig az idén 100 esztendeje született Bohumil Hrabal lesz a téma, némileg kapcsolódva az előző íráshoz. Hrabal és a szamizdat? Bizony – a világhírű cseh(szlovák) író volt élete során támogatott, tűrt és tiltott szerző is. Amikor szamizdatokat csempésztem Prágába, nem kevés kötet tartalmazta Hrabal írásait. Én csak háromszor találkoztam vele – akkoriban már mogorva öregember volt, aki nem nagyon barátkozott senkivel a kocsmán kívül.


Amikor először bemutattak neki a Tigrisben, éppen csak biccentett egyet, aztán tudomást sem vett rólam. Később összeszedtem minden bátorságomat, hogy aláírassam vele a nálam lévő Gyöngéd barbárok című könyvecskét, de csak elutasítóan megrázta a fejét. Hosszas töprengés után én magam „dedikáltam” neki a kötetet, megköszönve az elolvasása által kapott élményt – ez valamiért megtetszett az Öregnek, és „válaszolt” rá – így aztán könyvtáram egyik kincse e könyv, benne egy igen sajátos dedikációs dialógussal. Ezután még kétszer láttuk egymást, egyszer Kerskóban, a nyaralójánál, aztán a 80. születésnapján rendezett ünnepségen, Libeňben.


38. A 80. születésnap Libeňben 1994Hrabal 80 éves – a szerző felvétele

Az köztudott, hogy Hrabal nem volt bátor ember – és annak érdekében, hogy művei elérjék olvasóit, sokszor kötött kompromisszumot a hatóságokkal. Amikor barátai 1989-ben alá akarták íratni vele a „Néhány mondat…” elnevezésű cseh ellenzéki petíciót, Hrabal némi töprengés után nemet mondott, amivel sokak szemében végleg besoroltatott a gyáva és megalkuvó írók kategóriájába. Én mégsem ítélem el ezért – Hrabal még a cenzúra és az öncenzúra árnyékában is olyan művekkel ajándékozott meg, amelyek legkedvesebb írómmá tették őt. Végül egy önvallomás arról, hogy miért utasította el az aláírást:  

 

 „…és megint, itt van Prága és Közép-Európa, ahol emberek ezrei írták alá a ’Néhány mondat’-ot… Ez a néhány mondat lett azonban azok próbaköve annak, hogy kik is a merev dogmatizmus hívei, és kik azok, akik a cselekvő dogmatizmusért vannak, akik változást szeretnének a politikai és kulturális életünkben egyaránt. És megint nagy volt a lárma és a tiltakozás, és rólam is kikiáltották, hogy kollaboráns vagyok, csak azért, mert nem írtam alá azt a ’Néhány mondatot’ végül még az Arany Tigrisben is megtiszteltek a látogatásukkal, megírta nekem az a jóságos Václav Havel, hogy odajön hozzám, de én elmentem onnan, mert hatkor már egy barátomnál voltam vacsorán, és Václav csak hét után jött a Tigrisbe, és a barátaimból ellenségeim lettek, végül még üvöltöztek is, amikor (később) kerestek a Tigrisben… Hol az a kollaboráns? És én inkább voltam kollaboráns… ezért is mondtam később Václav Havelnek… Igen, Václav, lehetséges, hogy akkoriban ott a Tigrisben aláírtam volna, de most már semmi esetre sem. Hogy miért? Csak nem fogom elcserélni a nyolcvanezer példányos ’Zajos magányt’, amely most novemberben  fog megjelenni, ’Néhány mondat’ aláírásáért… hiszen én tulajdonképpen csakis azért vagyok a világon, hogy megírjam a Túlságosan zajos magányt… (kiemelés tőlem) azt a magányt, amelyről Susan Sontag asszony azt mondta New Yorkban, hogy ez a könyv, hogy ez egyik azon húsz közül, amelyek ennek az évszázadnak az irodalmáról képet adnak… Így aztán nem írtam alá, ahogyan nem írtam alá a ’Kétezer szót’ sem (hasonló tiltakozó petíció volt 1968-ban), nem azért, mintha abban a pillanatban nem írtam volna alá, Vaculík azt mondja… Bohouškám, itt írj alá nekem valamit… és adott egy tollat és én bianco aláírtam volna azt a Kétezer szót… de Vaculík egyszercsak azt mondta… Tudod mit, semmit ne írj alá, írjál inkább valamit három nap múlva az igazságról… Így aztán megírtam a ’Játék az igazságért’ című művemet. És ez az esszé helyettesítette végül azt az aláírásomat, éppen úgy, amiképpen a ’Varázsfuvola’ helyettesítette aláírásomat a ’Néhány mondat’ esetében is.”


Několik vět, in: Bohumil Hrabal: Listopadový uragán (Novemberi förgeteg), Tvorba, 1990

Posted in Egyéb

Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették

A szamizdat a szocializmus idején - Magyarországon főleg a 70-es évek közepétől -, írógépen másolt vagy stencilezett, illegálisan terjesztett kiadvány volt, aminek megjelenését tartalma miatt a cenzúra úgysem engedélyezte volna.

A Nyugat.hu blogját Kocsis Péter jegyzi, aki maga is publikált ilyen kiadványokban, és aki apró mozaikkockák segítségével próbálja újra összerakni azt az 1989 előtti világot, amikor nem volt könnyű ellenzékinek lenni, néhány tucatnyian mégis úgy érezték, érdemes…

Lájkold a Nyugatot!